25. fejezet

Megfogadtam a saját tanácsomat, még régen, és nem foglalkoztam senkivel. Jó ez így nem igaz, csak is csak azokkal foglalkoztam akik fontosak nekem. Ők meg nem akarják azt, hogy rossz legyen nekem.

Amúgy Lucas bemutatta a szüleit, az apjának az arcát jó volt nézni, amikor megpillantott. Többször próbálkozott, de soha nem ért el vele semmit. 

Anyáék már teljesen bele nyugodtak, hogy család anya lettem, sőt hamarosan duplán is. Ez mind az esküvő után történt.

Az esküvőt. Egyedül Abby élvezte ős is csak azért, mert hatalmas rózsaszín hatalmas ruhába lehet. Lucas előtte veszett össze a szüleivel újra, de most annyira hogy azóta nem is beszéltek. Ez volt hat hónapja. Én meg megfáztam. Az egész lakodalom alatt három százas zsepit használtam el. Emlékezetes maradt örökre. Ahogy vége volt befeküdtem az ágyba és egy hétig én csak akkor keltem fel, amikor WC-re mentem, vagy zuhanyozni. 

Persze ahogy kilábaltam a betegségemből, Abby-t ráhagytam anyámékra és élveztük a házas életet. 

Szóval hat hónap alatt történt minden. Én elvégeztem az egyetemet, még mindig a kávézóban dolgozok, mert akárhova adom be a friss diplomás jelentkezésemet mindenhol elutasítják, mert nincs munka tapasztalatom. 

Most jöttünk az orvostól és végre megtudtuk, hogy a kis ördög akitől az elején majdnem az összes kajám vissza jött lány vagy fiú. Amúgy gondolhattam volna, hogy fiú, csak ők tudnak ennyi bajt okozni. 

- Adam. - fordultam Lucas felé, aki vezetett, de azért egy pillanatra rám nézett.

- Paul. - koncentrált az útra. 

- Adam.

- Miért?

- Valahogy érzem, hogy ez fogja legjobban jellemezni. Nem akarsz ott megállni? - mutattam a zöldségesre.

- Miért?

- Répát ennék. - vontam meg a vállam.

Megrázta a fejét, de lassított, majd megállt a zöldséges ellőt. Pár perc múlva három csomó répával jött ki. Leszakítottam egyet, majd elkezdtem rágcsálni. 

- Amúgy mióta szereted a répát?

- Nem tudom, csak megkívántam. - vontam meg a vállam.

Leparkolt a ház előtt, én magamhoz vettem a répácskáimat, majd velük együtt mentem be. Megmostam az összeset, majd a kíséretükben leültem a kanapéra és feltettem a lábam az asztalra.

- Neked miért lehet feltenni a lábad az asztalra? - ült oda Abby.

- Mert terhes. - szólt Lucas az ajtóból.

- Szóval ha én is terhes leszek feltehetem a lábam.

- Igen, de azért várj vele pár évet, nem ér annyit a láb feltétel.

Bekapcsoltam a Tv-t, majd elkezdtem gondolkodni, hogy mennyi mindent megváltoztatott Abby az életembe. Tudom, ha ő nem lenne akkor most egyedül ülnénk a lakásomba, vagy éppen a kávézóban dolgoznék. Köszönettel tartozom neki, amiért le akart ugrani a hídról, pont akkor amikor én arra jártam, és pont ott. Egyszer biztos megfogom neki mondani. 

- Mire gondolsz Charlotte?

- Nem gondoltam volna, hogy a felbukkanásod ennyire meg fogja változtatni az életem.

- Jó vagy rossz értelembe. - hajtotta a fejét az ölembe.

- Csak is csak jó. - simítottam meg a haját.

- Akkor ezzel ketten vagyunk. 

- Hárman. - ült oda mellénk Lucas is, majd adott egy puszit a homlokomra, és megigazította Abby haját.

- Vége - 

24. fejezet

- Miben segíthetek? - tettem le a kávés poharat, majd kiléptem a pult takarásából.

- Hagyja el a fiam, nem kell neki egy tini anyuka, aki egy kávéházban dolgozik. Sokkal jobbat érdemel egy ilyen kis részmunka idős senki helyet, foglalkozhatna azokkal a nőkkel akiket mi mutatunk be nekik.

- Őőő. - értetlenül néztem rá, de kinyögni nem tudtam amit akartam. Nem jött a számra az, hogy rohadjon meg, ássa el magát a betonba, vagy dugja fel a seggébe az egyik asztal kifizetem a részidős fizetésemből. Nem nem tudtam szóhoz jutni, nagyon megérintett amit mondok. Tudom, hogy hazugság az egész,  nem vagyok tini anyuka elvégre nem szültem Abby-t hanem örökbe fogadtam. De ezt hiába mondom neki nem érdekli, hogy mit mondok amíg nem azt, hogy igaza van otthagyom a fiát, örüljön neki.

Nem fogom megadni neki ezt az örömöt. 

- Minek finomkodjak, azt akarom hogy hagyja békén a fiam, remélem értette amit mondok, bár lehet hogy valami bevándorló és valójában alig érti a nyelvet. Biztosan azért van veled a fiacskám, mert megsajnált, hogy gyerekkel együtt menekültél.

- Őőő, nem de ha ismeri a fiát tudná, hogy nem csak pár hete ismerem. Kb 4 éve, de lehet hogy öt is. De ez önt ne zavarja találja ki a saját történetét, ha tetszik akkor lehet megtartom. 

- Csak szakíts a fiammal, nem kell neki egy ilyen senki. - hagyott ott.

Pislogtam párat, majd visszamentem a pult mögé. Páran figyelték a mozdulataim. Várták, hogy mikor fog eltörni az a bizonyos mécses. 

Bírni fogom, majd később török össze, amikor otthon leszek. Úgy is üres lesz az egész lakás.

Egész nap próbáltam magamnak bemagyarázni, hogy ne egy olyan pasi mondja meg nekem, hogy mit csináljak, akinek hat felesége volt, és isten sem tudja hány szeretője. Ne egy ilyen ember adjon nekem tanácsokat. A saját életében a leghosszabb kapcsolat az alsógatyájával volt. 

Megkönnyebbültem amikor az utolsó asztalt is sikerült letakarítanom. Letettem a kötényem, majd gyalog indultam meg haza felé. Végig gondolta megint, meg megint amit Lucas apja mondott nekem. Újra és újra lejátszottam a fejembe, amit mondott. Gondolkodtam azon, hogy tényleg igaza lehet.
Ahogy odaértem a házához, rájöttem, hogy önző szemét disznó leszek, és nem fogok vele szakítani. Nem fog nekem egy hatvanat taposó pasas megmondani, hogy mit csináljak. Foglalkozzon a maga dolgával, engem meg Lucast hagyjon ki az életéből.
- Szia. - köszönt azonnal ahogy beléptem az ajtón.
- Szia. - mentem oda, majd szorosan átöleltem.
- Történt valami? - simogatta a hajam.
- Igen, de már megoldottan.
- Hogy?
- Önző leszek úgy. - karoltam át a nyakát, majd adtam egy puszit a szájára.
- Nem fogod elmondani mi?
- Jól tudod, amúgy is kis szereped van benne. Nem kell mindenről tudnod.
- Ezért majd ki fogom belőled szedni.
- Sok szerencsét hozzá. - húzott oda magához, majd megcsókolt. 

23. fejezet

Reggel szörnyű érzés volt, arra kelni, hogy a telefonom kiabál. Morogva kinyomtam, majd hozzá vágtam a fotelhez. Vagy is csak akartam, mert elfejtettem, hogy nem otthon vagyok. Szerencsére nem tört össze, de csak is a tegnap esti ruháink miatt.
Lucas mellettem még aludt, nem zavarta a telefon idegesítő hangja. Irigyeltem, hogy ennyire nyugodtam tud aludni.
Kibújtam az öleléséből, majd bezárkóztam a fürdőszobába. Ott vettem egy gyors zuhanyt, vissza vettem a tegnapi ruháit, majd bementem Abby szobájába. A kislány még mindig az igazak álmát aludta.
- Jó reggelt. - simogattam meg a haját.
- Neked is Charlotte. - nyújtózkodott.
- Aludj csak. Megyek a kávézóba. - adtam a fejére egy puszit.
- Siess haza. - ölelte át az apró kezeivel a nyakam.
- Ígérem. - suttogtam, már az álomba lévő kislánynak.
Leakasztottam a pótkulcsot a tartóról, majd a saját kulcssomomat is magamhoz vettem. Gyalog indultam meg haza felé, tökéletes vissza nem térő alkalom arra, hogy kiszellőztessem a fejem. Meg azt is nagyon fontos figyelembe venni, hogy én egy "szál" kulccsal jöttem el otthonról. Szóval vagy gyalog megyek haza, vagy felébresztem Lucas-t. Amit nem akarom. Nem csak azért, mert jaj szegény, de fáradt jót tesz neki a pihenés. Hanem mert magam akarok lenni. Megszoktam, hogy magam vagyok az ügyes-bajos dolgaimmal. Úgy csinálok mindent, ahogy neked meg Abby-nek jó. Vagy is csak ebbe a pár hónapba csináltam így, előtte mindent úgy ahogy az én munka, tanulás mániás fejem kitalálta. Most, hogy Abby itt van legalább nem csak a könyvek és a kávéscsészék között szoktam válogatni. Néha a kezembe kerül egy plüss vagy éppen egy számomra túlságosan is rikító rózsaszínű ruha darab. Vagy is nekem minden rózsaszínű ruha túl feltűnő.
Az utcán az élet pezsgett, mindenki sietett. Én is gyorsabban szedtem a lábaim, mert egy órám van haza érni átöltözni és a kávézóba mosolyogva fogadnom a vendégeket. Nem fog ez menni.
Végül is haza értem, bár lihegtem a futástól, de nem volt időm megpihenni, mert mennem kellet már azonnal. Pontosan hétre estebe be az ajtón. Főnök csak megrázta a fejét, majd egy intéssel köszönt nekem.
Minden vendéget mosolyogva fogadtam, és közben meg a legbárgyúbb hangom vettem fel. A kávékat felfelé görbülő szájjal vittem ki. Nem foglalkoztam semmilyen megjegyzésre, ami valamelyik testrészemre érkezett. Régen már felkaptam volna a vizet és leöntöm az italával a pasit, de most valahogy még ez sem tud zavarni.
Boldog vagyok, pedig tegnap a rokonomnál voltam. Ilyenkor általában egy fél hét mire megemésztem, hogy milyen lelki terroron mentem keresztül. De most, hogy Lucas ott volt tök könnyen ment, ami még én magam is meglepődök. Még mindig nem hiszem, hogy velem történt ez meg.
Abby megjelenése is felforgatta az életem, majd erre még belerondít Lucas is. De valahogy nem tudok dühös lenni azért, amit tett. Még csak egy kicsit sem tudok rá haragudni, annyira...
- Charlotte, ide tudnál jönni egy kicsit. - zavarta meg az ábrándozásomat a főnököm.
- Persze. - már mentem is, mosolyogva.
- Van egy hatalmas rajondog, mert csak tőled fogad el kávét. - bökött egy férfi felé.
- Jó. - vontam meg a vállam.
- Nagyon rövidet semmivel. Remélem te tudod ez, mit is jelent, mert én annyi fajta kávéval találkoztam, de ilyennel még nem.
- Gondolom cukor tej nélkül sima expresszo? - kérdezem, mire csak megvonja a vállát, majd magamra hagy.
Megcsináltam a kávét, majd odalépkedtem az ismerős arcú férfihoz. Olyan mintha a fiatalabb kiadásával már találkoztam volna.
- Miss Betranche. - nyújtotta oda nekem a kezét, amit el is fogadtam - Mr. Crine vagyok. - mutatkozott be, mire minden világossá vált számomra. Lucas apjával állok szembe.
- Miben segíthetek?
- Kérnék öntől egy hatalmas szívességet. 

22. fejezet

Azt hittem a családomnak van annyi esze, hogy rá jön nem akarok beszélni arról, hogy került hozzám Abby, de ők folyamatosan kérdezgettek. Szerencsére azért megvárták míg el nem aludt a kanapén. Hiába próbáltam meg kulturáltan megmondtam, hogy nem szeretnék erről beszélni. Már ki is akadtam, de akkor sem esett le nekik, szóval kénytelen voltam elmondani nekik majdnem mindent. Mivel már Abby-t ki veséztük, szegény lány, Lucas lett fő téma. Nem is akarok visszagondolni, hogy mit mondtak az én kislányomról. Csak azért mert örökbe fogadtam, ugyan úgy szeretem mintha öt órát vajúdtam volna vele bent a kórházba, vagy akárhol. Lucas-ról szerencsére nem tudtak semmi szörnyűséget a fejéhez vágni mert ott volt. De amikor elment Wc-re arról beszéltek, hogy milyen balfasz volt, hogy nem tudta hamarabb megkérni a kezem, hogy ha már több éve ismerjük egymást. Megváltás volt amikor végre el tudtam tőlük szabadulni. Értem én hogy rokonok, de őket a legjobb utálni. Nincs velünk semmi bajom, csak legyen közöttünk pár kilométer, sokat javít a kapcsolatunkon. Könnyes búcsút vettem tőlük és fellélegeztem a kocsiba.
- Sokkal jobb, hogy most már elválaszt pár kilométer. - sóhajtottam fel Párizs határait átlépve.
- Nem akarok semmi rosszat mondani róluk. - kanyarodott le az utcájára.
- Megengedem, de miért hozzád megyünk? - néztem rá értetlenül, bár ő ezt nem látta.
- Mert. - vonta meg a vállát, de a magyarázatot nem folytatta.
- Tényleg miért megyünk hozzád?
- Mert Abby karácsony ajándéka nálam van, és megígértem neki, hogy megmutattam neked.
- Holnap nem lehetne, álmos vagyok. - támasztottam alá az állításom, még egy ásítással is.
- Nem, de ha már így szóba kerül. - pillantott rám, majd újra az útra szegezte a pillantását.
- Arról akarsz beszélni, hogy költözzünk össze? - dőltem neki az ajtó ablakának.
- Igen.
- Holnap, most én fáradt vagyok ehhez.
- Rendben.
Nem beszélgettünk tovább. Én csak arra fordítottam erőt, hogy ne aludjak be. Az is sok energiámat felemésztett. A házba konkrétan úgy mentem be, mint valami alkoholista. Szerencsére Abby-t Lucas vitte, én nem biztos, hogy biztonságosan be tudtam volna vinni. Még saját magam is nagyon nehezen sikerült. Ahogy beléptem a küszöbön lerugdostam a cipőmet, kabátomat ledobtam a kanapéra és megindulta felfelé. Lucas szobája ajtaját kinyitottam és beledőltem az ágyba. Magamra húztam a paplant és vártam, hogy a kellemes álom a szememre jöjjön.
- CHARLOTTE. - kiabálta teli torokból Abby.
- Hogy van ennyi energiája? - kérdeztem magamtól, de nem tudtam rá válaszolni.
Minden erőmet összeszedtem és megindultam a hang irányába. Szemem alig volt nyitva, csak éppen annyira, hogy nem menjek neki semmilyen tárgynak. Beléptem a szobájába és megláttam, ahogy egy macskát simogat.
- Vettél neki egy macskát? - akadtam ki.
- Kutyát akart, de mikor megláttam ezt a vörös cicát tudtam, hogy tökéletes lesz neki.
- Ezért még számolunk, tudod te mennyi baj van egy macskával?
- Vállalta érte a felelősséget, érte meg én vállalom. - ölelte át a derekam, és az orrával elkezdte bökdösni az arcomat.
- Én csak hagy feküdjek le.
- Megyek veled egyedül nem lehet. - harapott bele a fülembe.
Megforgattam a szemem, majd oda mentem Abby agyához és adtam a fejére egy puszit és a nyakáig felhúztam a paplant. A macska a feje mellé telepedett le. Megfogtam és letettem az ágy mellett lévő párnára. Lekapcsoltam a villanyt, majd vettem egy utolsó pillantást a Abby-ra majd rácsuktam az ajtót. Visszamentem Lucas szobájába. Mire oda értem már pizsamában ült a ágy szélén, és egy pólót tartott a kezembe. Felém dobta, mire lecincáltam magamról az eddigi gönceimet, és felvettem az általa választott ruhát. Párnát hozzá vágtam a kapcsolóhoz, mire az egész szoba sötétségbe borult. Oda vackoltam magam a jegyesem mellé, és a mellkasán nyomott el az álom. Álmomba minden egyes rokonomat elküldtem a föld középpontja felé, ahol jó meleg van. 

21. fejezet

- Nem akarok bemenni. - kulcsoltam össze a kezem a melleim alatt.

- Pedig itt te vagy a vendég, sőt rólunk nem is tudnak.

- Nem baj attól bemehettek, én meg várlak itt. Köszöntök és már jöttök is. Esetleg ha megkérdik mi van velem eltörtem a lábam, ezért nem tudtam jönni. Akármit mondhatsz.

- Kiráncigállak a kocsiból, és Abby is segíteni fog.

- Pontosan, nem szép dolog hazudni. - bólogatott a hátsó ülésen.

- Jól van bemegyek. - tettem a kezem a kilincsre.

Nem voltam elég gyors, Lucas kinyitotta előttem az ajtót. Nyújtotta a kezét, erősen megszorította. Biztatóan magához ölelt, közben Abby is mellénk ért.

Lucas felé fordultam és figyeltem, ahogy bezárja a kocsi, ez is sokkal izgalmasabb volt, mint arra az ajtóra nézni, amit kiskoromba imádtam. Mama háza ahol minden évben karácsonykor összegyűlik a kis család. Régen imádtam, most meg nem merek egyetlen egy lépést sem közelebb menni.

Abby-t kerestem a szememmel. Kétségbe esetten kapkodtam a fejem, mire Lucas oda az egyik fa tövébe mutatott. Hóba fetrengett és angyalkákat csinált. Lucas oda nyújtotta a kezét, fel emelte ne, hogy baja ne essen a művének. Leporoltam róla a havat, megigazítottam rajta a ruhát. Lucas felvette a karjába, majd másik kezét nekem nyújtotta.

- Jól áll neked az apa szerep. - adtam egy puszit az arcára, mire még jobban kihúzta magát.

Minden bátorságomat összeszedtem, oda léptem az ajtóhoz és bekopogtam rajta. Nem vártam meg a választ azonnal beléptem. Nem kellett a családomnak bemutatni Lucas-t már jött hozzánk karácsonyra, kis Abby-t meg mindenki azonnal a szívébe zárta.

- Mióta vagytok együtt. Tavaly még vérig voltál sértve amikor azt mertem feltételezni, hogy együtt vagytok. - panaszkodott mama.

- Tegnap előtt? - fordultam Lucas felé, aki csak bólintott.

- Igen. - ölelt magához fél kézzel, és adott a fejemre egy puszit.

Mama szinte agyon dédelgette Abby-t, örült, hogy végre lett egy unokája, még ha nem vér szerinti is. Abby élvezte, hogy ő lehet a figyelem központjába, én meg hogy nem. Sajnos ebéd közben megint rám terelődött a figyelem. Kérdezgettek minket, de válaszolni nem tudtunk. Abby megelőzött minket. Olyan vörös volt a fejem, mikor az első randinkat ecsetelte. Olyan büszkén mondta, hogy még én oda voltam egyedül volt otthon. Legyek akármilyen idős nem szeretnék a magánéletemről beszélni. Főleg nem a családom előtt.

- Jó volt az este? - lökött meg Noah.

- Igen, túl jól volt, nem tudtam elszakadni tőle. - álltam a pillantását.

- Charlotte. - suttogta Lucas, majd megszorította a térdem.

- Igen? - fordultam felé mosolyogva.

Innentől, nem beszéltünk erről a témáról, Lucas legnagyobb örömére, meg persze az enyémre is. Kevésbé kínos témákról beszélgettünk. De a legjobban utált témáról. Melyik rokonom milyen sportban ért el valami hihetetlenül csodás eredményt. Annyira jó hallgatni, hogy én mennyire nem vagyok olyan mint ők. Mert én csak egész végig tanultam és nem jártam össze-vissza mindenhova, hogy nyerjek valami érmet. Ez megy minden karácsonykor, plusz amikor beszélgetünk.

- Úgy imádom ezt. - dőltem neki Lucas-nak mire átkarolt, az állát feltette a fejemre.

- Nem férjhez kellene menned hanem futkároznod. - lökött meg Noah.

- Mi? - csodálkoztak a szülei.

- Miről maradtunk le? - tátotta el száját a legidősebb tag.

- Azt hittem elmondtátok. - fordultam szüleim felé, mire csak megrázták a fejüket.

- Megkímélhettetek volna ettől az egésztől.

- Ez muris lesz. - tapsolt Abby.

- Mindenről tudni akarok. - csapott az asztalra mama.

- Megkérték a kezem, igent mondtam pont.

20. fejezet

- Nekem is el kell ma mennem? - panaszkodtam reggel Lucas-nak.

- Neked kell menned mindenféleképpen. Esetleg az én fejembe fordulhat meg, hogy inkább maradok és feltalálom magam.

- Ugyan mit csinálnál egyedül? - tettem fel az államat a mellkasára.

- Meglepnélek valamivel, amire tudnám, hogy gondolkodás nélkül nemet mondasz.

- Nem szoktam azonnal nemet mondani.

- Költözzetek hozzám.

- Nem. - mondtam magamnak azonnal ellent.

- Tényleg akkor most mennyit gondolkodtál?

- Jól van igazad van. - sóhajtottam fel, majd rádőltem a hátamra.

- Akkor meg gondold végig miért fogsz igent mondani. De mivel ismerlek ezért tudom, hogy milyen hülye kifogásokat tudsz kitalálni, szóval ne gondolkozz csak mondj igent. Ha meg azzal akarsz jönni, hogy jaj szegény gyerek, akkor meg szeretném említeni, hogy Abby-nek már külön szobája van. Semmilyen kifogást nem fogadok el. Elvágra nem azért kértem meg a kezed, hogy egyszer itt, egyszer meg ott legyünk.

- Akaszkodjak teljesen rád, az gyorsan unjál meg. Köszönöm, de inkább ingázok.

- Ugyan téged soha nem lehet megunni.

- Minden pasi azt mondja.

- Hidd el, én nem foglak soha megunni, esetleg akkor rohannák ki a világból, amikor megjön neked. Olyankor nagy ívben kerültelek.

- Vettem észre.

- Nem hiszem, hogy észre vetted, jól titkoltam.

- Hívtalak, nem vetted fel, az egyetemen is másokkal beszéltél. Nem vagyok vak.

- Amikor még gólyák voltunk rossz napon zavartalak, tudod te, hogy fájtak a tökeim, még nem hevertem ki.

- Jaj te szegyén hő szerelmes. Mi lesz így veled? - tettem a kezem a szívemre.

- Itt fogok meghalni. - kezdte el szaggatottan venni a levegőt.

- Majd ha vissza jöttünk anyáméktól, na utána azt csinálsz amit akarsz.

- Még meghalni sem hagysz.

- Nem, öltözz. - keltem ki az ágyból, megcsaptam a combját.

Fáradtam felkelt, majd adott egy csókot és pizsamába megindult haza. Vártam, hogy hátha vissza jön a ruháiért, de nem. Megvontam a vállam, a ruháit ledobtam az ágyra. Benéztem Abby szobájába, szétterülve fetrengett az ágyon, takarót lerúgta a földre. Visszahúztam rá a paplant, majd adtam a homlokára egy puszit. Kicsit mozgolódott, de nem ébredt fel.

Kihasználtam a nyugalmat a zuhany alatt, sokáig áztattam magam a meleg víz alatt. Felvettem azt a ruháit, amibe menni kényszerülök a rokonokhoz.

- Hiányoztam? - jelent meg Lucas.

- Elmentél? Észre sem vettem. - öntöttem neki is ki a kávéját, majd fel nyújtottam.

- Ezt most elengedtem a fülem mellett.

- Köszönöm megtisztelő.

Fél órával indulás előtt nagy nehezen fel tudtam verni Abby-t, de ő hallani sem akart arról, hogy menni akar. Szinte könyörögnöm kellett neki.

Mondhatni jó időt futottunk, csak 10 perc késésünk volt.

19. fejezet

Nem véletlenül örültem, annak idején, amikor elköltöztem otthonról. Nem kellett attól tartanom, hogy anyámék rám törik az ajtót, amikor egyedül akarok lenni. Vagy akkor amikor éppen valakivel vagyok. Meg végre el akartam szabadulni otthonról. De leginkább az első ok.

Szóval reggel, amikor meghallottam anyám, meg apám hangját. Szívinfarktust kerülgetett. Ott feküdtem egy száll semmibe, és anyáék kint vártak.

- Nekem végem. - keltem ki az ágyból, majd magamra vettem egy tiszta bugyit és Lucas ingét. Ő felvette a nadrágját, és próbálta megigazítani a rakoncátlan haját. 

- Charlotte szívem itthon vagy? - kopogott be anya a szobámba ajtaján.

- Szia. - nyitottam ki ajtót egy kicsit.

- Hogy áll a hajad? - csodálkozott apa.

- Most keltem. - csúsztam ki a kis résen.

- Mit rejtegetsz bent? - próbált átnézni a vállam felett. 

- Semmi. - pislogtam hatalmasakat.

- Akkor miért van rajtad férfi ing? - kérdezte anya.

- Akciós volt. - mondta, és hallottam, hogy mögöttem Lucas az ajtóban röhög.

Már bíztam benne, hogy beveszik a kis mesémet, de sajnos csak még rosszabb lett. Abby jött ki magam után húzva a plüss állatát.

- Felvertünk? - guggoltam le elé.

- Igen. - ásított, majd megdörzsölte a szemét.

Lucas kijött a búvó helyéről, felvette Abby-t, és megindult a szobája felé. Anyám hatalmas szemekkel nézett rám. Nem értette semmit. Apa idegességében leült a cipős szekrényre.

- Azt hiszem tartozok egy kis magyarázattal. 

- Kicsivel? - nevetett fel apa.

- Halkan Abby alszik. - csöndesítettem el.

- Miről maradtunk le, minden rész érdekel. Még amikor utoljára találkoztunk veled egyedül voltál. Most meg egy hét éves jött ki a szomszéd szobából, meg egy pasi félig felöltözve a tiédből. - kérte számon apa.

- Nem megyünk be a konyhába, nem akarom felverni szegényt. - mutattam a szobája felé.

- Mióta vagy te ennyire anyáskodó? - csodálkoztak.

- Egy ideje. - mentem be a konyhába.

Bementünk, és azonnal neki láttam elmesélni mindent. Hogy találkoztam Abby-vel, majd a szüleit hogy vettem rá, hogy mondjanak le róla. Annyira bele merültem, hogy csak akkor figyeltem fel, amikor Lucas össze kulcsolta a bal kezünket, majd adott a kéz fejemre egy puszit. Tudom miért csinálta, de még a történetbe nem tartok ott. 

Kínos részt miszerint be kellene mutatni, hogy kivel is töltöttem az estét szerencsére ki hagyhattam. Volt már Lucas nálunk, anyám úgy örült, hogy találtam magamnak egy pasit. Akkor nem gondoltam volna, hogy egyszer igaz is lesz.

- Mióta vagytok együtt? - szakított félbe anya.

Nem válaszolta megvártam amíg apa megissza az italát. Nem akartam, hogy valamit is leköpjön meglepődésébe.

- Tegnap megkérte a kezem. - mondtam lassan tagoltan.

Apám rosszul lett. Úgy kellett fellocsolni. Beszélni szerintem elfejtett, csak tátogott.

- Ez azt juttatja eszembe, amikor elmentem anyádékhoz, és apád megfenyegetett, hogy ki fog herélni ha megbántalak. - suttogta a fülembe.

- Legalább nem ájult le. - néztem a dolgok jó oldalát.

- Ezt még meg beszéljük. - nézett Lucas-ra apa a legcsúnyábban ahogyan tőle tellett. 

- Amúgy azért jöttünk, hogy holnap nagy családi ebéd lesz nálunk. Gyertek el mindenféleképpen. - mentette anya, ami menthető.

Lucas-ra pillantottam aki csak bólintott. Anyáék elmentem még mielőtt apa még rosszabbul lenni.

Annyira megkönnyebbültem, amikor be csuktam utánuk az ajtót.

 Még soha nem féltem ennyire a holnaptól mint most, ki fognak csinálni a rokonok.