Abby végre megbékélt, de még szerinte mindig nem látok tisztán. Már nem érdekel, sokkal jobban a randi amire erőszakkal cipeltek el. De annál jobban élveztem.
Csodás volt minden. Lucas folyamatosan figyelmes volt. Kinyitotta nekem az ajtókat, az étterembe kihúzta a széket.
Vacsora után a közeli parkban sétáltunk, és semmiségekről beszélgettünk. Annyira elbeszéltük az időt, hogy észre sem vettük, hogy már nála voltunk.
Nála csak a kanapén ültünk és néma csendben figyeltük egymást. Minden perccel egyre kevesebb lett közöttünk a távolság. Amikor már szinte észre vehetetlen volt megfogta a kezem. Apró köröket rajzolt rá, közben végig fent tartotta a szemkontaktust.
Rádőltem a vállára, váratlanul érte, így megimbolygott, és elterült a kanapén. Ő került állúra, én meg rajta feküdtem. Felkelni nem bírtam mert erősen fogta a derekam. Megtámaszkodtam a kezemmel, majd figyeltem a csodás igéző szemeit.
Ígéretek, vallomásokat suttogtunk egymás fülébe. Óvatosan megcsókolt, majd amikor vissza csókoltam, már nem finomkodott.
Végig simított a testem ruhátlan részein. Leszedte rólam a ruháimat, meg a sajátját is. Összeforrt a testünk, majd egymás mellett feküdtünk szorosan. Egy pokrócot húzott a csupasz testünkre, az állam a mellkasára tettem, majd így aludtunk el.
~~~
- Jó reggelt. - keltettem fel az alattam alvót.
- Hétvége van, nem kellek fel korán. - szorította jobban a derekam.
- Lehet, de Abby egyedül van, féltem.
- Elengedlek, ha válaszolsz a kérdésemre.
- Mondtam, hogy nem.
- Én meg, hogy nemleges választ nem fogadok el. Szóval.
- Még mindig nem.
- Ki fogok belőled csikarni egy igent.
- Egyszer. - ültem fel.
- Szobámba a jobb oldali szekrénybe vannak ruháid.
- Hogy kerül ide?
- Itt hagytad.
- Miért nem mondtad soha?
Elfelejtettem, de most eszembe jutott. Meg pont jól jön.
- Gratulálok.
Felvettem a ruháimat, majd búcsút vettem tőle, és megindultam haza felé.
