21. fejezet

- Nem akarok bemenni. - kulcsoltam össze a kezem a melleim alatt.

- Pedig itt te vagy a vendég, sőt rólunk nem is tudnak.

- Nem baj attól bemehettek, én meg várlak itt. Köszöntök és már jöttök is. Esetleg ha megkérdik mi van velem eltörtem a lábam, ezért nem tudtam jönni. Akármit mondhatsz.

- Kiráncigállak a kocsiból, és Abby is segíteni fog.

- Pontosan, nem szép dolog hazudni. - bólogatott a hátsó ülésen.

- Jól van bemegyek. - tettem a kezem a kilincsre.

Nem voltam elég gyors, Lucas kinyitotta előttem az ajtót. Nyújtotta a kezét, erősen megszorította. Biztatóan magához ölelt, közben Abby is mellénk ért.

Lucas felé fordultam és figyeltem, ahogy bezárja a kocsi, ez is sokkal izgalmasabb volt, mint arra az ajtóra nézni, amit kiskoromba imádtam. Mama háza ahol minden évben karácsonykor összegyűlik a kis család. Régen imádtam, most meg nem merek egyetlen egy lépést sem közelebb menni.

Abby-t kerestem a szememmel. Kétségbe esetten kapkodtam a fejem, mire Lucas oda az egyik fa tövébe mutatott. Hóba fetrengett és angyalkákat csinált. Lucas oda nyújtotta a kezét, fel emelte ne, hogy baja ne essen a művének. Leporoltam róla a havat, megigazítottam rajta a ruhát. Lucas felvette a karjába, majd másik kezét nekem nyújtotta.

- Jól áll neked az apa szerep. - adtam egy puszit az arcára, mire még jobban kihúzta magát.

Minden bátorságomat összeszedtem, oda léptem az ajtóhoz és bekopogtam rajta. Nem vártam meg a választ azonnal beléptem. Nem kellett a családomnak bemutatni Lucas-t már jött hozzánk karácsonyra, kis Abby-t meg mindenki azonnal a szívébe zárta.

- Mióta vagytok együtt. Tavaly még vérig voltál sértve amikor azt mertem feltételezni, hogy együtt vagytok. - panaszkodott mama.

- Tegnap előtt? - fordultam Lucas felé, aki csak bólintott.

- Igen. - ölelt magához fél kézzel, és adott a fejemre egy puszit.

Mama szinte agyon dédelgette Abby-t, örült, hogy végre lett egy unokája, még ha nem vér szerinti is. Abby élvezte, hogy ő lehet a figyelem központjába, én meg hogy nem. Sajnos ebéd közben megint rám terelődött a figyelem. Kérdezgettek minket, de válaszolni nem tudtunk. Abby megelőzött minket. Olyan vörös volt a fejem, mikor az első randinkat ecsetelte. Olyan büszkén mondta, hogy még én oda voltam egyedül volt otthon. Legyek akármilyen idős nem szeretnék a magánéletemről beszélni. Főleg nem a családom előtt.

- Jó volt az este? - lökött meg Noah.

- Igen, túl jól volt, nem tudtam elszakadni tőle. - álltam a pillantását.

- Charlotte. - suttogta Lucas, majd megszorította a térdem.

- Igen? - fordultam felé mosolyogva.

Innentől, nem beszéltünk erről a témáról, Lucas legnagyobb örömére, meg persze az enyémre is. Kevésbé kínos témákról beszélgettünk. De a legjobban utált témáról. Melyik rokonom milyen sportban ért el valami hihetetlenül csodás eredményt. Annyira jó hallgatni, hogy én mennyire nem vagyok olyan mint ők. Mert én csak egész végig tanultam és nem jártam össze-vissza mindenhova, hogy nyerjek valami érmet. Ez megy minden karácsonykor, plusz amikor beszélgetünk.

- Úgy imádom ezt. - dőltem neki Lucas-nak mire átkarolt, az állát feltette a fejemre.

- Nem férjhez kellene menned hanem futkároznod. - lökött meg Noah.

- Mi? - csodálkoztak a szülei.

- Miről maradtunk le? - tátotta el száját a legidősebb tag.

- Azt hittem elmondtátok. - fordultam szüleim felé, mire csak megrázták a fejüket.

- Megkímélhettetek volna ettől az egésztől.

- Ez muris lesz. - tapsolt Abby.

- Mindenről tudni akarok. - csapott az asztalra mama.

- Megkérték a kezem, igent mondtam pont.

20. fejezet

- Nekem is el kell ma mennem? - panaszkodtam reggel Lucas-nak.

- Neked kell menned mindenféleképpen. Esetleg az én fejembe fordulhat meg, hogy inkább maradok és feltalálom magam.

- Ugyan mit csinálnál egyedül? - tettem fel az államat a mellkasára.

- Meglepnélek valamivel, amire tudnám, hogy gondolkodás nélkül nemet mondasz.

- Nem szoktam azonnal nemet mondani.

- Költözzetek hozzám.

- Nem. - mondtam magamnak azonnal ellent.

- Tényleg akkor most mennyit gondolkodtál?

- Jól van igazad van. - sóhajtottam fel, majd rádőltem a hátamra.

- Akkor meg gondold végig miért fogsz igent mondani. De mivel ismerlek ezért tudom, hogy milyen hülye kifogásokat tudsz kitalálni, szóval ne gondolkozz csak mondj igent. Ha meg azzal akarsz jönni, hogy jaj szegény gyerek, akkor meg szeretném említeni, hogy Abby-nek már külön szobája van. Semmilyen kifogást nem fogadok el. Elvágra nem azért kértem meg a kezed, hogy egyszer itt, egyszer meg ott legyünk.

- Akaszkodjak teljesen rád, az gyorsan unjál meg. Köszönöm, de inkább ingázok.

- Ugyan téged soha nem lehet megunni.

- Minden pasi azt mondja.

- Hidd el, én nem foglak soha megunni, esetleg akkor rohannák ki a világból, amikor megjön neked. Olyankor nagy ívben kerültelek.

- Vettem észre.

- Nem hiszem, hogy észre vetted, jól titkoltam.

- Hívtalak, nem vetted fel, az egyetemen is másokkal beszéltél. Nem vagyok vak.

- Amikor még gólyák voltunk rossz napon zavartalak, tudod te, hogy fájtak a tökeim, még nem hevertem ki.

- Jaj te szegyén hő szerelmes. Mi lesz így veled? - tettem a kezem a szívemre.

- Itt fogok meghalni. - kezdte el szaggatottan venni a levegőt.

- Majd ha vissza jöttünk anyáméktól, na utána azt csinálsz amit akarsz.

- Még meghalni sem hagysz.

- Nem, öltözz. - keltem ki az ágyból, megcsaptam a combját.

Fáradtam felkelt, majd adott egy csókot és pizsamába megindult haza. Vártam, hogy hátha vissza jön a ruháiért, de nem. Megvontam a vállam, a ruháit ledobtam az ágyra. Benéztem Abby szobájába, szétterülve fetrengett az ágyon, takarót lerúgta a földre. Visszahúztam rá a paplant, majd adtam a homlokára egy puszit. Kicsit mozgolódott, de nem ébredt fel.

Kihasználtam a nyugalmat a zuhany alatt, sokáig áztattam magam a meleg víz alatt. Felvettem azt a ruháit, amibe menni kényszerülök a rokonokhoz.

- Hiányoztam? - jelent meg Lucas.

- Elmentél? Észre sem vettem. - öntöttem neki is ki a kávéját, majd fel nyújtottam.

- Ezt most elengedtem a fülem mellett.

- Köszönöm megtisztelő.

Fél órával indulás előtt nagy nehezen fel tudtam verni Abby-t, de ő hallani sem akart arról, hogy menni akar. Szinte könyörögnöm kellett neki.

Mondhatni jó időt futottunk, csak 10 perc késésünk volt.

19. fejezet

Nem véletlenül örültem, annak idején, amikor elköltöztem otthonról. Nem kellett attól tartanom, hogy anyámék rám törik az ajtót, amikor egyedül akarok lenni. Vagy akkor amikor éppen valakivel vagyok. Meg végre el akartam szabadulni otthonról. De leginkább az első ok.

Szóval reggel, amikor meghallottam anyám, meg apám hangját. Szívinfarktust kerülgetett. Ott feküdtem egy száll semmibe, és anyáék kint vártak.

- Nekem végem. - keltem ki az ágyból, majd magamra vettem egy tiszta bugyit és Lucas ingét. Ő felvette a nadrágját, és próbálta megigazítani a rakoncátlan haját. 

- Charlotte szívem itthon vagy? - kopogott be anya a szobámba ajtaján.

- Szia. - nyitottam ki ajtót egy kicsit.

- Hogy áll a hajad? - csodálkozott apa.

- Most keltem. - csúsztam ki a kis résen.

- Mit rejtegetsz bent? - próbált átnézni a vállam felett. 

- Semmi. - pislogtam hatalmasakat.

- Akkor miért van rajtad férfi ing? - kérdezte anya.

- Akciós volt. - mondta, és hallottam, hogy mögöttem Lucas az ajtóban röhög.

Már bíztam benne, hogy beveszik a kis mesémet, de sajnos csak még rosszabb lett. Abby jött ki magam után húzva a plüss állatát.

- Felvertünk? - guggoltam le elé.

- Igen. - ásított, majd megdörzsölte a szemét.

Lucas kijött a búvó helyéről, felvette Abby-t, és megindult a szobája felé. Anyám hatalmas szemekkel nézett rám. Nem értette semmit. Apa idegességében leült a cipős szekrényre.

- Azt hiszem tartozok egy kis magyarázattal. 

- Kicsivel? - nevetett fel apa.

- Halkan Abby alszik. - csöndesítettem el.

- Miről maradtunk le, minden rész érdekel. Még amikor utoljára találkoztunk veled egyedül voltál. Most meg egy hét éves jött ki a szomszéd szobából, meg egy pasi félig felöltözve a tiédből. - kérte számon apa.

- Nem megyünk be a konyhába, nem akarom felverni szegényt. - mutattam a szobája felé.

- Mióta vagy te ennyire anyáskodó? - csodálkoztak.

- Egy ideje. - mentem be a konyhába.

Bementünk, és azonnal neki láttam elmesélni mindent. Hogy találkoztam Abby-vel, majd a szüleit hogy vettem rá, hogy mondjanak le róla. Annyira bele merültem, hogy csak akkor figyeltem fel, amikor Lucas össze kulcsolta a bal kezünket, majd adott a kéz fejemre egy puszit. Tudom miért csinálta, de még a történetbe nem tartok ott. 

Kínos részt miszerint be kellene mutatni, hogy kivel is töltöttem az estét szerencsére ki hagyhattam. Volt már Lucas nálunk, anyám úgy örült, hogy találtam magamnak egy pasit. Akkor nem gondoltam volna, hogy egyszer igaz is lesz.

- Mióta vagytok együtt? - szakított félbe anya.

Nem válaszolta megvártam amíg apa megissza az italát. Nem akartam, hogy valamit is leköpjön meglepődésébe.

- Tegnap megkérte a kezem. - mondtam lassan tagoltan.

Apám rosszul lett. Úgy kellett fellocsolni. Beszélni szerintem elfejtett, csak tátogott.

- Ez azt juttatja eszembe, amikor elmentem anyádékhoz, és apád megfenyegetett, hogy ki fog herélni ha megbántalak. - suttogta a fülembe.

- Legalább nem ájult le. - néztem a dolgok jó oldalát.

- Ezt még meg beszéljük. - nézett Lucas-ra apa a legcsúnyábban ahogyan tőle tellett. 

- Amúgy azért jöttünk, hogy holnap nagy családi ebéd lesz nálunk. Gyertek el mindenféleképpen. - mentette anya, ami menthető.

Lucas-ra pillantottam aki csak bólintott. Anyáék elmentem még mielőtt apa még rosszabbul lenni.

Annyira megkönnyebbültem, amikor be csuktam utánuk az ajtót.

 Még soha nem féltem ennyire a holnaptól mint most, ki fognak csinálni a rokonok. 

18. fejezet

- Igen. - bólintottam.

Lucas elmosolyodott, majd magához húzott. Mielőtt megcsókolt volna én letakartam Abby szemét, mire csak morogva elfordult.

Felhúzta a gyűrűt a kezemre, de nem akarta elengedni. Szorongatta és közben mosolygott.

- Már ha így össze hozott minket az ünnep, nem szeretnél vigyázni Abby-re még tiszteletemet teszem apáméknál?

- Nem, ideje megtudniuk az igazat.

- Te nem ismered apámat. Így is amikor elvittem olyan vérszemekkel meresztetett rám, hogy én féltem. Most ha oda állítanák hozzá gyerekkel ott mentem keresztbe lenyel. Anyám meg majd kiugrana a bőréből. Főleg most. - mutattam fel a kezem.

- Szeretem a családi drámákat az olyan vicces. - mondta Abby.

- Én nem annyira szeretem, inkább a nyugalmat.

- Vita vicces. - kezdett el bólogatni.

- Jól van ebből nem fogok jól kijönni. Maradunk itthon és kész. - zártam le a vitát.

- Rendben ezt megbeszéltük. - húzott közelebb magához Lucas.

Elmentem felöltözni, Abby is felhúzott magára egy rendes ruhát. Lucas mint ismerős a házba elvállalta, hogy csinál nekünk reggelit.

- Már nagyon rég óta várok erre. - húzott oda maga mellé.

- Szerintem én is. - döntöttem neki a hátam.

- Biztos. - fúrta bele az orrát a hajamba.

Reggeli további részét közösen csináltuk. Amikor kész lett Abby sajtos szendvicse oda tettem elé, majd leültem mellé, másik oldalamra Lucas ült le. Figyeltem ahogy Abby sajttal szenved közben meg Lucas simogatta a térdem, meg a combom.

- Most már mi is egy boldog család leszünk? - kérdezte Abby.

- Igen. - adott egy puszit a hajamra Lucas.

Nap további részét a kanapén töltöttük. Abby élvezte a karácsony műsorokat, szinte le sem vette a szemét róla. Közben kakaóját szürcsölgette, amikor meg kifogyott vagy én vagy Lucas hozott neki ujjat.

Este szinte úgy kellett az ágyba könyörögni. Este az új plüss játékát szorongatta, amit én szereztem neki ajándékba. Szinte egész nap le sem tette.

- Most, hogy kettesbe vagyunk, mit fogunk csinálni? - harapott bele a nyakamba.

- Szerintem mind a ketten ugyan arra gondolunk. - toltam el magamtól.

- Akkor szerencsés vagyok. - húzott vissza.

Megindultam a szobám felé, bezártam az ajtót. Megünnepeltük a magunk módján, hogy végre átléptük a saját hülye határainkat.