Azt, hogy milyen szerencsétlen vagyok most megmutattam. Először is anyámék még mindig nem tudják, hogy Abby-t örökbe fogadtam. Valahogy soha nem éreztem késztetést arra, hogy elmondjam. Szóval amikor mentem hozzájuk őt általában Lucas-nál hagytam.
Szerencsétlen vagyok felvonás kettő. Amióta lefeküdtem Lucas-sal hát úgy durván váltottam öt-hat mondatot, azok is tő mondatok voltak. Szóval elégé szerencsétlen vagyok.
Szóval most sokkal rosszabb már nem is lehet. Karácsony van. Anyám hívott, hogy menjek el, de még nem tudnak Abby-ről. Vissza meg nem akarom mondani, mert így is azt hallgatom, hogy már milyen rég óta nem láttak.
- Ennyi rossz a helyzet? - bökött meg Abby.
- Igen. - folytattam a fejem verését a párnába.
- Nem akarlak megzavarni, de van vendégünk. - kezdte el húzgálni a pizsamámat.
- Ki ronthat be, pont ilyenkor? December 24.-én általában mindenki a családjával tölti az időt.
- Kint vár, van egy ajándéka számodra.
Kikecmeregtem az ágyból, magamra vettem a köntösömet. Felkötöttem a hajam, és megindultam köszönteni a vendégemet.
Az ember azt hiszi, hogy ha valakit kerül látványosan azt a másik fél is észre veszi. De szerintem nekem van a legfurcsább barátom. Konkrétan egy hatalmas doboz volt a kezébe és bugyuta vigyor volt a képén.
- Boldog karácsonyt. - próbált bejutni, de sehogy sem tudott.
- Komolyan, miért? - kérdeztem tőle.
- Mert bátor vagyok. Meg megfogadtam anyám egyetlen egy normális tanácsát, hogy vegyem ki a kezem a seggemből.
- Anyádtól kértél tanácsot? - csodálkoztam.
- Most már elhiszed, hogy mennyire el vagyok keseredve? De megtennéd, hogy kinyitod? - tette le az az asztalra a hatalmas dobozt.
Letéptem a csomagoló papír, majd újra és újra megcsináltam a folyamatosan egyre kisebb dobozokkal. Legvégén egy kis ékszeres doboz maradt. Kinyitottam és egy ezüst gyűrű volt benne, nem állt ki belőle hatalmas gyémánt. Hanem bele volt süllyesztve pár apró kő.
- Van neked is bátorságod kilépni a barátzónából, és hozzám jönni?
