25. fejezet

Megfogadtam a saját tanácsomat, még régen, és nem foglalkoztam senkivel. Jó ez így nem igaz, csak is csak azokkal foglalkoztam akik fontosak nekem. Ők meg nem akarják azt, hogy rossz legyen nekem.

Amúgy Lucas bemutatta a szüleit, az apjának az arcát jó volt nézni, amikor megpillantott. Többször próbálkozott, de soha nem ért el vele semmit. 

Anyáék már teljesen bele nyugodtak, hogy család anya lettem, sőt hamarosan duplán is. Ez mind az esküvő után történt.

Az esküvőt. Egyedül Abby élvezte ős is csak azért, mert hatalmas rózsaszín hatalmas ruhába lehet. Lucas előtte veszett össze a szüleivel újra, de most annyira hogy azóta nem is beszéltek. Ez volt hat hónapja. Én meg megfáztam. Az egész lakodalom alatt három százas zsepit használtam el. Emlékezetes maradt örökre. Ahogy vége volt befeküdtem az ágyba és egy hétig én csak akkor keltem fel, amikor WC-re mentem, vagy zuhanyozni. 

Persze ahogy kilábaltam a betegségemből, Abby-t ráhagytam anyámékra és élveztük a házas életet. 

Szóval hat hónap alatt történt minden. Én elvégeztem az egyetemet, még mindig a kávézóban dolgozok, mert akárhova adom be a friss diplomás jelentkezésemet mindenhol elutasítják, mert nincs munka tapasztalatom. 

Most jöttünk az orvostól és végre megtudtuk, hogy a kis ördög akitől az elején majdnem az összes kajám vissza jött lány vagy fiú. Amúgy gondolhattam volna, hogy fiú, csak ők tudnak ennyi bajt okozni. 

- Adam. - fordultam Lucas felé, aki vezetett, de azért egy pillanatra rám nézett.

- Paul. - koncentrált az útra. 

- Adam.

- Miért?

- Valahogy érzem, hogy ez fogja legjobban jellemezni. Nem akarsz ott megállni? - mutattam a zöldségesre.

- Miért?

- Répát ennék. - vontam meg a vállam.

Megrázta a fejét, de lassított, majd megállt a zöldséges ellőt. Pár perc múlva három csomó répával jött ki. Leszakítottam egyet, majd elkezdtem rágcsálni. 

- Amúgy mióta szereted a répát?

- Nem tudom, csak megkívántam. - vontam meg a vállam.

Leparkolt a ház előtt, én magamhoz vettem a répácskáimat, majd velük együtt mentem be. Megmostam az összeset, majd a kíséretükben leültem a kanapéra és feltettem a lábam az asztalra.

- Neked miért lehet feltenni a lábad az asztalra? - ült oda Abby.

- Mert terhes. - szólt Lucas az ajtóból.

- Szóval ha én is terhes leszek feltehetem a lábam.

- Igen, de azért várj vele pár évet, nem ér annyit a láb feltétel.

Bekapcsoltam a Tv-t, majd elkezdtem gondolkodni, hogy mennyi mindent megváltoztatott Abby az életembe. Tudom, ha ő nem lenne akkor most egyedül ülnénk a lakásomba, vagy éppen a kávézóban dolgoznék. Köszönettel tartozom neki, amiért le akart ugrani a hídról, pont akkor amikor én arra jártam, és pont ott. Egyszer biztos megfogom neki mondani. 

- Mire gondolsz Charlotte?

- Nem gondoltam volna, hogy a felbukkanásod ennyire meg fogja változtatni az életem.

- Jó vagy rossz értelembe. - hajtotta a fejét az ölembe.

- Csak is csak jó. - simítottam meg a haját.

- Akkor ezzel ketten vagyunk. 

- Hárman. - ült oda mellénk Lucas is, majd adott egy puszit a homlokomra, és megigazította Abby haját.

- Vége - 

24. fejezet

- Miben segíthetek? - tettem le a kávés poharat, majd kiléptem a pult takarásából.

- Hagyja el a fiam, nem kell neki egy tini anyuka, aki egy kávéházban dolgozik. Sokkal jobbat érdemel egy ilyen kis részmunka idős senki helyet, foglalkozhatna azokkal a nőkkel akiket mi mutatunk be nekik.

- Őőő. - értetlenül néztem rá, de kinyögni nem tudtam amit akartam. Nem jött a számra az, hogy rohadjon meg, ássa el magát a betonba, vagy dugja fel a seggébe az egyik asztal kifizetem a részidős fizetésemből. Nem nem tudtam szóhoz jutni, nagyon megérintett amit mondok. Tudom, hogy hazugság az egész,  nem vagyok tini anyuka elvégre nem szültem Abby-t hanem örökbe fogadtam. De ezt hiába mondom neki nem érdekli, hogy mit mondok amíg nem azt, hogy igaza van otthagyom a fiát, örüljön neki.

Nem fogom megadni neki ezt az örömöt. 

- Minek finomkodjak, azt akarom hogy hagyja békén a fiam, remélem értette amit mondok, bár lehet hogy valami bevándorló és valójában alig érti a nyelvet. Biztosan azért van veled a fiacskám, mert megsajnált, hogy gyerekkel együtt menekültél.

- Őőő, nem de ha ismeri a fiát tudná, hogy nem csak pár hete ismerem. Kb 4 éve, de lehet hogy öt is. De ez önt ne zavarja találja ki a saját történetét, ha tetszik akkor lehet megtartom. 

- Csak szakíts a fiammal, nem kell neki egy ilyen senki. - hagyott ott.

Pislogtam párat, majd visszamentem a pult mögé. Páran figyelték a mozdulataim. Várták, hogy mikor fog eltörni az a bizonyos mécses. 

Bírni fogom, majd később török össze, amikor otthon leszek. Úgy is üres lesz az egész lakás.

Egész nap próbáltam magamnak bemagyarázni, hogy ne egy olyan pasi mondja meg nekem, hogy mit csináljak, akinek hat felesége volt, és isten sem tudja hány szeretője. Ne egy ilyen ember adjon nekem tanácsokat. A saját életében a leghosszabb kapcsolat az alsógatyájával volt. 

Megkönnyebbültem amikor az utolsó asztalt is sikerült letakarítanom. Letettem a kötényem, majd gyalog indultam meg haza felé. Végig gondolta megint, meg megint amit Lucas apja mondott nekem. Újra és újra lejátszottam a fejembe, amit mondott. Gondolkodtam azon, hogy tényleg igaza lehet.
Ahogy odaértem a házához, rájöttem, hogy önző szemét disznó leszek, és nem fogok vele szakítani. Nem fog nekem egy hatvanat taposó pasas megmondani, hogy mit csináljak. Foglalkozzon a maga dolgával, engem meg Lucast hagyjon ki az életéből.
- Szia. - köszönt azonnal ahogy beléptem az ajtón.
- Szia. - mentem oda, majd szorosan átöleltem.
- Történt valami? - simogatta a hajam.
- Igen, de már megoldottan.
- Hogy?
- Önző leszek úgy. - karoltam át a nyakát, majd adtam egy puszit a szájára.
- Nem fogod elmondani mi?
- Jól tudod, amúgy is kis szereped van benne. Nem kell mindenről tudnod.
- Ezért majd ki fogom belőled szedni.
- Sok szerencsét hozzá. - húzott oda magához, majd megcsókolt.