Abby, amikor megtudta, hogy igent mondtam nem lehetett lenyugtatni.Mint valami örült úgy örült. Mikor megkérdeztem miért, értelmes nyolc éves módon válaszolt. Mert csak, és még a fejét is rázta közben.
Szóval nem foglalkoztam vele, mert megsértődött, amiért nem értem. Szóval becsukta a szobája ajtaját, majd ezt mondta, ha retten tudok viselkedni, meg gondolkodni, akkor fog szóba állni velem.
Ez este volt, de szerintem több órán keresztül ott álltam és vártam, hogy valami legyen.
Egy nyolc éves tolt le, hogy nem tudok éretten viselkedni. EGY NYOLC ÉVES! Mi okból gondolja azt rólam, hogy nem vagyok érett? Meg mi az, hogy nem vagyok érett, nyolc évesen azzal kellene foglalkozni, hogy melyik mesehős az aranyosabb. Én ilyenkor még ezen gondolkoztam, meg a jó kifogáson, hogy miért nem akarok tanulni. Nyolc évesen Tv függöségben szenvedtem, meg csoki, ő meg itt oktat, hogy nem látok a szememtől.
Tényleg nem látok mert nem tudom, hogy mit kell nézni. Több órás sokból nagy nehezen kirángattam magam, de reggel még Abby nem volt hajlandó velem beszélgetni.
- Ebből elegem van. - emeltem fel a hangom.
- Nekem, is. Olyan hülye vagy.
- Én vagyok hülye? - mutattam magara.
- Igen. - bólogatott.
- Miért gondolod rólam, hogy hülye vagyok? - most már rohadtul érdekel.
- Mert nem látsz, a hatalmas egódtól.
- Nincs is nagy egóm.
- De van. - fonta össze a kezét.
- Nincs. - néztem vele farkas szemet.
Az idő telt, mi nem pislogtunk, a szemem, már szinte fájt, de nem hagytam, hogy ő nyerje. Egy gyerek nem fog megverni.
- Jöttem amilyen gyorsan csak tudtam. - lépett be a szobába a nem várt vendég.
Lucas oda jött mellénk, és értetlenül nézett ránk.
- Mi történt csajok? - ült le az asztalhoz.
- Azt mondja, hogy hülye vagyok. - mutattam rá.
- Mert igazam is van. - harapott bele a szája szélébe.
- Nem is tudom melyikőtök a nyolc éves. - simogatta a borostáját.
- Ő. - mutattunk egymásra egyszerre.
- Csajok, csajok, mint vesztetek ennyire össze?
- Haragszom rá. - mondta Abby, majd össze font a kezét és elment a szobájába.
- Szóval drágám mi történt? - vette el a kávémat, majd bele ivott.
- Mit keresel itt? - támaszoztam ki a fejem.
- Reggel írtál egy sms-t, hogy baj van siessek. De abból kiindulva, hogy nem tudtad, miért jövök, gondolom Abby volt a hunyó.
- Ha tudom, hogy ilyen nehéz vele, jobban meggondolom. - dőltem rá az asztalra.
- Nem baj, szívem. Gondolom csak egy kicsit hisztizik. Gondolj bele hamarosan kamaszodik, akkor milyen lesz?
- Mi ez a becézgetés? Drágám, szívem?
- Zavar? - döntötte meg a fejét.
- Nem, igen, talán, nem tudom, dühös vagyok.
- Szóval nem. - kacsintott, mire össze szaladtak a ráncok a homlokomon - ha már így itt vagyok, akkor el szeretném mondani, milyen ruhába gyere. - dörzsölte a kezét.
- Te? - szaladtak fel a szemöldökeim.
- Igen. - indult meg a szobám felé.
- Ne akarj még te is felhúzni. - mentem utána dühöngve.
Késő mire beértem már javában a szekrényembe kutakodott. Leültem az ágyra és próbáltam figyelmem kívül hagyni, hogy a melltartóimat figyeli. Akart valamit kérdezni, de mikor meglátta, hogy figyelem inkább vissza fordult. Jobban járt.
Elővett egy teljesen ismeretlen ruhát. Egy térd középig érő fekete ruhát, aminek a hátán nyejlon nagy volt. Volt neki pántja ami, ami szinte a nyakig fel ért.
- Ezt vedd fel. - akasztotta ki.
- Honnan van ilyen ruhám? - kérdeztem tőle.
- Nem tudom. - vonta meg a vállát - De megyek, mert még meg sem ittam a szokásos reggeli italom. Este hatra itt leszek. - oda jött, majd adott az arcomra egy puszit és lelépett.
Milyen diliházba kerültem?
