24. fejezet

- Miben segíthetek? - tettem le a kávés poharat, majd kiléptem a pult takarásából.

- Hagyja el a fiam, nem kell neki egy tini anyuka, aki egy kávéházban dolgozik. Sokkal jobbat érdemel egy ilyen kis részmunka idős senki helyet, foglalkozhatna azokkal a nőkkel akiket mi mutatunk be nekik.

- Őőő. - értetlenül néztem rá, de kinyögni nem tudtam amit akartam. Nem jött a számra az, hogy rohadjon meg, ássa el magát a betonba, vagy dugja fel a seggébe az egyik asztal kifizetem a részidős fizetésemből. Nem nem tudtam szóhoz jutni, nagyon megérintett amit mondok. Tudom, hogy hazugság az egész,  nem vagyok tini anyuka elvégre nem szültem Abby-t hanem örökbe fogadtam. De ezt hiába mondom neki nem érdekli, hogy mit mondok amíg nem azt, hogy igaza van otthagyom a fiát, örüljön neki.

Nem fogom megadni neki ezt az örömöt. 

- Minek finomkodjak, azt akarom hogy hagyja békén a fiam, remélem értette amit mondok, bár lehet hogy valami bevándorló és valójában alig érti a nyelvet. Biztosan azért van veled a fiacskám, mert megsajnált, hogy gyerekkel együtt menekültél.

- Őőő, nem de ha ismeri a fiát tudná, hogy nem csak pár hete ismerem. Kb 4 éve, de lehet hogy öt is. De ez önt ne zavarja találja ki a saját történetét, ha tetszik akkor lehet megtartom. 

- Csak szakíts a fiammal, nem kell neki egy ilyen senki. - hagyott ott.

Pislogtam párat, majd visszamentem a pult mögé. Páran figyelték a mozdulataim. Várták, hogy mikor fog eltörni az a bizonyos mécses. 

Bírni fogom, majd később török össze, amikor otthon leszek. Úgy is üres lesz az egész lakás.

Egész nap próbáltam magamnak bemagyarázni, hogy ne egy olyan pasi mondja meg nekem, hogy mit csináljak, akinek hat felesége volt, és isten sem tudja hány szeretője. Ne egy ilyen ember adjon nekem tanácsokat. A saját életében a leghosszabb kapcsolat az alsógatyájával volt. 

Megkönnyebbültem amikor az utolsó asztalt is sikerült letakarítanom. Letettem a kötényem, majd gyalog indultam meg haza felé. Végig gondolta megint, meg megint amit Lucas apja mondott nekem. Újra és újra lejátszottam a fejembe, amit mondott. Gondolkodtam azon, hogy tényleg igaza lehet.
Ahogy odaértem a házához, rájöttem, hogy önző szemét disznó leszek, és nem fogok vele szakítani. Nem fog nekem egy hatvanat taposó pasas megmondani, hogy mit csináljak. Foglalkozzon a maga dolgával, engem meg Lucast hagyjon ki az életéből.
- Szia. - köszönt azonnal ahogy beléptem az ajtón.
- Szia. - mentem oda, majd szorosan átöleltem.
- Történt valami? - simogatta a hajam.
- Igen, de már megoldottan.
- Hogy?
- Önző leszek úgy. - karoltam át a nyakát, majd adtam egy puszit a szájára.
- Nem fogod elmondani mi?
- Jól tudod, amúgy is kis szereped van benne. Nem kell mindenről tudnod.
- Ezért majd ki fogom belőled szedni.
- Sok szerencsét hozzá. - húzott oda magához, majd megcsókolt.