Megfogadtam a saját tanácsomat, még régen, és nem foglalkoztam senkivel. Jó ez így nem igaz, csak is csak azokkal foglalkoztam akik fontosak nekem. Ők meg nem akarják azt, hogy rossz legyen nekem.
Amúgy Lucas bemutatta a szüleit, az apjának az arcát jó volt nézni, amikor megpillantott. Többször próbálkozott, de soha nem ért el vele semmit.
Anyáék már teljesen bele nyugodtak, hogy család anya lettem, sőt hamarosan duplán is. Ez mind az esküvő után történt.
Az esküvőt. Egyedül Abby élvezte ős is csak azért, mert hatalmas rózsaszín hatalmas ruhába lehet. Lucas előtte veszett össze a szüleivel újra, de most annyira hogy azóta nem is beszéltek. Ez volt hat hónapja. Én meg megfáztam. Az egész lakodalom alatt három százas zsepit használtam el. Emlékezetes maradt örökre. Ahogy vége volt befeküdtem az ágyba és egy hétig én csak akkor keltem fel, amikor WC-re mentem, vagy zuhanyozni.
Persze ahogy kilábaltam a betegségemből, Abby-t ráhagytam anyámékra és élveztük a házas életet.
Szóval hat hónap alatt történt minden. Én elvégeztem az egyetemet, még mindig a kávézóban dolgozok, mert akárhova adom be a friss diplomás jelentkezésemet mindenhol elutasítják, mert nincs munka tapasztalatom.
Most jöttünk az orvostól és végre megtudtuk, hogy a kis ördög akitől az elején majdnem az összes kajám vissza jött lány vagy fiú. Amúgy gondolhattam volna, hogy fiú, csak ők tudnak ennyi bajt okozni.
- Adam. - fordultam Lucas felé, aki vezetett, de azért egy pillanatra rám nézett.
- Paul. - koncentrált az útra.
- Adam.
- Miért?
- Valahogy érzem, hogy ez fogja legjobban jellemezni. Nem akarsz ott megállni? - mutattam a zöldségesre.
- Miért?
- Répát ennék. - vontam meg a vállam.
Megrázta a fejét, de lassított, majd megállt a zöldséges ellőt. Pár perc múlva három csomó répával jött ki. Leszakítottam egyet, majd elkezdtem rágcsálni.
- Amúgy mióta szereted a répát?
- Nem tudom, csak megkívántam. - vontam meg a vállam.
Leparkolt a ház előtt, én magamhoz vettem a répácskáimat, majd velük együtt mentem be. Megmostam az összeset, majd a kíséretükben leültem a kanapéra és feltettem a lábam az asztalra.
- Neked miért lehet feltenni a lábad az asztalra? - ült oda Abby.
- Mert terhes. - szólt Lucas az ajtóból.
- Szóval ha én is terhes leszek feltehetem a lábam.
- Igen, de azért várj vele pár évet, nem ér annyit a láb feltétel.
Bekapcsoltam a Tv-t, majd elkezdtem gondolkodni, hogy mennyi mindent megváltoztatott Abby az életembe. Tudom, ha ő nem lenne akkor most egyedül ülnénk a lakásomba, vagy éppen a kávézóban dolgoznék. Köszönettel tartozom neki, amiért le akart ugrani a hídról, pont akkor amikor én arra jártam, és pont ott. Egyszer biztos megfogom neki mondani.
- Mire gondolsz Charlotte?
- Nem gondoltam volna, hogy a felbukkanásod ennyire meg fogja változtatni az életem.
- Jó vagy rossz értelembe. - hajtotta a fejét az ölembe.
- Csak is csak jó. - simítottam meg a haját.
- Akkor ezzel ketten vagyunk.
- Hárman. - ült oda mellénk Lucas is, majd adott egy puszit a homlokomra, és megigazította Abby haját.
- Vége -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése