- Nem akarok bemenni. - kulcsoltam össze a kezem a melleim alatt.
- Pedig itt te vagy a vendég, sőt rólunk nem is tudnak.
- Nem baj attól bemehettek, én meg várlak itt. Köszöntök és már jöttök is. Esetleg ha megkérdik mi van velem eltörtem a lábam, ezért nem tudtam jönni. Akármit mondhatsz.
- Kiráncigállak a kocsiból, és Abby is segíteni fog.
- Pontosan, nem szép dolog hazudni. - bólogatott a hátsó ülésen.
- Jól van bemegyek. - tettem a kezem a kilincsre.
Nem voltam elég gyors, Lucas kinyitotta előttem az ajtót. Nyújtotta a kezét, erősen megszorította. Biztatóan magához ölelt, közben Abby is mellénk ért.
Lucas felé fordultam és figyeltem, ahogy bezárja a kocsi, ez is sokkal izgalmasabb volt, mint arra az ajtóra nézni, amit kiskoromba imádtam. Mama háza ahol minden évben karácsonykor összegyűlik a kis család. Régen imádtam, most meg nem merek egyetlen egy lépést sem közelebb menni.
Abby-t kerestem a szememmel. Kétségbe esetten kapkodtam a fejem, mire Lucas oda az egyik fa tövébe mutatott. Hóba fetrengett és angyalkákat csinált. Lucas oda nyújtotta a kezét, fel emelte ne, hogy baja ne essen a művének. Leporoltam róla a havat, megigazítottam rajta a ruhát. Lucas felvette a karjába, majd másik kezét nekem nyújtotta.
- Jól áll neked az apa szerep. - adtam egy puszit az arcára, mire még jobban kihúzta magát.
Minden bátorságomat összeszedtem, oda léptem az ajtóhoz és bekopogtam rajta. Nem vártam meg a választ azonnal beléptem. Nem kellett a családomnak bemutatni Lucas-t már jött hozzánk karácsonyra, kis Abby-t meg mindenki azonnal a szívébe zárta.
- Mióta vagytok együtt. Tavaly még vérig voltál sértve amikor azt mertem feltételezni, hogy együtt vagytok. - panaszkodott mama.
- Tegnap előtt? - fordultam Lucas felé, aki csak bólintott.
- Igen. - ölelt magához fél kézzel, és adott a fejemre egy puszit.
Mama szinte agyon dédelgette Abby-t, örült, hogy végre lett egy unokája, még ha nem vér szerinti is. Abby élvezte, hogy ő lehet a figyelem központjába, én meg hogy nem. Sajnos ebéd közben megint rám terelődött a figyelem. Kérdezgettek minket, de válaszolni nem tudtunk. Abby megelőzött minket. Olyan vörös volt a fejem, mikor az első randinkat ecsetelte. Olyan büszkén mondta, hogy még én oda voltam egyedül volt otthon. Legyek akármilyen idős nem szeretnék a magánéletemről beszélni. Főleg nem a családom előtt.
- Jó volt az este? - lökött meg Noah.
- Igen, túl jól volt, nem tudtam elszakadni tőle. - álltam a pillantását.
- Charlotte. - suttogta Lucas, majd megszorította a térdem.
- Igen? - fordultam felé mosolyogva.
Innentől, nem beszéltünk erről a témáról, Lucas legnagyobb örömére, meg persze az enyémre is. Kevésbé kínos témákról beszélgettünk. De a legjobban utált témáról. Melyik rokonom milyen sportban ért el valami hihetetlenül csodás eredményt. Annyira jó hallgatni, hogy én mennyire nem vagyok olyan mint ők. Mert én csak egész végig tanultam és nem jártam össze-vissza mindenhova, hogy nyerjek valami érmet. Ez megy minden karácsonykor, plusz amikor beszélgetünk.
- Úgy imádom ezt. - dőltem neki Lucas-nak mire átkarolt, az állát feltette a fejemre.
- Nem férjhez kellene menned hanem futkároznod. - lökött meg Noah.
- Mi? - csodálkoztak a szülei.
- Miről maradtunk le? - tátotta el száját a legidősebb tag.
- Azt hittem elmondtátok. - fordultam szüleim felé, mire csak megrázták a fejüket.
- Megkímélhettetek volna ettől az egésztől.
- Ez muris lesz. - tapsolt Abby.
- Mindenről tudni akarok. - csapott az asztalra mama.
- Megkérték a kezem, igent mondtam pont.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése